top of page
  • Szerző képeTiszavölgyi Dávid

Kis vadászatok Monor közelében 2022.06.08.

Kedvező feltételek voltak zivatarképződésre, így már az éjszaka első felétől folyamatosan készenlétben voltam, villámfotókra pályázva. Éjjel fél 2 környékéig kellett várni, délről friss zivatarok érkeztek, bár túl sok villám nem volt bennük, úgy gondoltam megéri kockáztatni.


Forrás: OMSZ

Eleinte Monor mellett próbálkoztam, de gyengülés volt tapasztalható + a csapadék lassan már érkezett, ráadásul túlságosan keletre voltam az érdemi akcióhoz képest. Egy kép fért bele, amin egy kezdődő görgőfelhő kiépülése volt látható. Ezután érkezett a csapadék, ami ugyan gyenge volt, de itt nem volt több lehetőség, át kellett helyeződni.


Monor

Gyál-Felsőpakony felé helyeződtem át, de már későn, a közben látványossá vált görgőfelhő majdnem pont felettem volt. Újabb hajsza az idővel, még a csapadék előtt kellene új, nyugat, délnyugat felé nyíló horizont, ahonnan lehet fotózni. Az idő rövidsége miatt végül Maglódot választottam, az kellően nagy távolságnak bizonyult annyi előnyhöz, hogy pár képre elég legyen. Útközben többször intenzív csapadékba futottam bele, de szerencsére Maglódnál kedvezőbb volt a helyzet, mindössze pár csepp volt eleinte. A már széteső zivatarokra nyílt rálátás elsőnek, távoli lecsapókkal.


Maglód, a széteső görgő + lecsapó

Hamarosan gyenge csapadéktevékenység társult a fotózás mellé, egyre kevesebb lecsapóval, azok is inkább az erősebb csapadékban benne, szinte láthatatlanul, ráadásul még messze is. 1-2 új cella is keletkezett, de ezekre érdemben nem lehetett reagálni, rövid ideig produkáltak értelmes villámtevékenységet, így előre kellett gondolkodni. Ez alapján nem is mozdultam tovább, felesleges volt. Pár képre még futotta, de ez már küzdelmes volt, csomagtartóból, de mivel a szél behordta a vizet, ezért még esernyős rásegítéssel is álltam és vártam a csodát. Közeli lecsapó végül nem volt. de 2 kép készült itt, majd elindultam haza fél 4 magasságában, amikor már nem vártam újabb zivatart a környékre.




DÉLUTÁN:

Délutánra újabb akciót vártam, így autóval, és felszereléssel mentem dolgozni. Sajnos a 16:00 órás végzés későnek bizonyult, több zivatar is volt a környéken, de ezeket nem tudtam figyelni. 17:15 után viszont dél felől megintcsak érdemlegesnek tűnő zivatar közeledett, így terepre mentem. Mivel nagyjából felém tartott, ezért csak az M4 feletti egyik felüljáróra mentem ki, innen viszont remek kilátás nyílt (az ugyan távoli) de látványos csapadéksávot produkáló zivatarra. Innen készült egy timelapse videó is.


Forrás: OMSZ


Közben a nap is kisütött rövid időre, és a gyenge csapadékkal együtt látványos szivárványt is kaptam.



Közben innen látványos volt a Tisza-tó és tágabb környezetében keletkező zivatarok felhőzete, így ezeket is fotóztam egy kis ideig, innen is pár kép:


Forrás: OMSZ.

A viharvadász 'Monster' jármű, és a távoli zivatarfelhők.



A vadászat itt véget ért, nem vártam több eseményt jelenleg ide.

76 megtekintés0 hozzászólás
Legújabb posztok
Kiemelt poszt
Archívum
Keresés
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • Flickr
  • YouTube
  • Instagram
bottom of page