top of page
  • Szerző képeTiszavölgyi Dávid

Villámvadászat 2021.08.15. - 08.16.

Ismét egy 2 észajkás akció. ELSŐ NAP: Mivel a közelbe is vártam akciót, ezért a szokásos megfigyelő állás megvolt, készre pakolva várakoztam az indulásra. Sokáig ezúttal sem kellett várni, 21:00 körül körvonalazódott úgy a helyzet, hogy megérte indulni, egy szinte mellettem keletkezett friss cella lecsapójának a villanására lettem figyelmes helyzetelemzés közbe, rögtön rohanás a tervezett helyre, ami Monor és Gomba között volt egy emlékműnél. Ugyan itt már csak hátulról tudtam fotózni, és annyira aktív sem volt már, de némi látványt azért nyújtott.


Az első fotók erről a celláról készültek
Az első fotók erről a celláról készültek

Ekkor már a hátam mögött is érzékeltem villanásokat, de ez még szemre is nagyon messze volt, a fenti radarképen meg látható is, hogy a Velencei tónál volt a legközelebbi akció. A pár nappal ezelőtt Perseida fotózásnál alkalmazott helyre mentem, mert itt szerettem volna villámos képeket lőni nagylátószöggel, úgyhogy itt várakoztam eleinte.



Hamar látszódott azonban, hogy nagy lehetőséget hagyok ki, ha ezt itt megvárom, ugyanis az erre tartó zivatarok erősödtek, egyre aktívabbak voltak villámügyileg, és innen nem lehetett megfelelő képeket készíteni. (erre akkor volt esélyem amikor már közeli villámok voltak) Szerencsére itt a közelben van egy híd az M4 felett, így oda pozícionáltam, ahonnan már megfelelőbb kilátás látszódott. Ott készültek az alábbi képek:




Hamar közel ért, így mostmár mehettem vissza az eredeti tervre, a kereszttel elkészíteni pár fotót. Szerencsére a csapadék tőlem északra ment el, de a villámok is 3-5 km-re voltak, így nagyjából egy megfelelő "megúszom" távolságról tudtam fotózni az egész showt.




Itt a nap véget is ért, nem vártam további akciót.


MÁSODIK NAP: Hidegfront érkezett, kiterjedtebb akciót vártunk, így a szokásos megfigyelőállás megvolt. A várt zivatarok meg is indultak, időben is érkeztünk Maglódra, ahonnan a DNY-NY-ról érkező első zivatart már sikerült is fotózni, viszonylag látványos lecsapóval. "Egylövéses" akcióra számítottunk, ugyanis ez tipikusan az a helyzet, ahol a front áthaladása után már nagyon nehéz érdemben dokumentálni az eseményeket. Az első izolált cella fogása után érkezett egy szép, de láttunk már szebbet görgőfelhő, illetve további zivatarok is, de ezek villámtevékenységben és látványban nem nyújtottak túlságosan kiemelkedőt.




01:30 körül voltunk, Innen én már az előző napi 1,5 óra alvással, meg a mostani éjszakával feladni készültem a dolgot, Bence győzködött hogy a magyar gép jó helyen áll, a csapadék elvonultával (némi szerencsével) tudjuk fotózni. Végül úgy voltam, egyszer élünk, GO! Megérkezésünkkor nem festett túl reménytelinek a helyzet, csapadék, erős szél, szinte nulla villámtevékenység, ami volt 1-2 az is rossz irányban. Azért a gépek kattogtak, én már erősen fáztam, eltelt 15-20 perc villám nélkül, amikor a semmiből irányban telibe a gép mögött lecsapó!!! Megérkeztünk Uraim, Hölgyeim!!!! Persze 1 lecsapó nem lecsapó, rögtön jött mégegy. Iszonyú szerencsések voltunk, de ha nem tartunk ki, nem születik meg az alábbi fotó, ami rögtön három hobbink egyesítése: viharvadászat, repülők, fotózás. A "buli" ezzel ért véget.



VIHARVADÁSZOK:

Tiszavölgyi Dávid Czirok Bence Fekete Levente

175 megtekintés0 hozzászólás
Legújabb posztok
Kiemelt poszt
Archívum
Keresés
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • Flickr
  • YouTube
  • Instagram
bottom of page